MNB-program
MSZP: Matolcsy a tündérmese után most szemfényvesztéssel próbálkozik
Ha komolyan gondolnák az élénkítést, akkor abban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek is lenne dolga,
2013.04.30 14:22MTIAz MSZP szerint Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tündérmese után most szemfényvesztéssel próbálkozik - így értékelte a jegybank növekedési hitelprogramját Józsa István frakcióvezető-helyettes keddi sajtótájékoztatóján.
Matolcsy György kedden jelentette be, hogy az MNB monetáris tanácsa véglegesítette a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteit, így döntés született arról, hogy a kis- és középvállalatoknak nyújtandó, egyrészt beruházásra, pályázati önerő előteremtéséhez és forinthitel-kiváltásra, illetve devizahitel kiváltására fordítható összesen 250-250 milliárd forintos kedvezményes hitelt a kereskedelmi bankok legfeljebb 2,5 százalékos, kamatmarzsot és garanciadíjat együttesen tartalmazó kamatszint mellett folyósíthatják.
Józsa István az MNB épülete előtt tartott tájékoztatóján ugyanakkor úgy vélte: Matolcsy György tündérmese után most szemfényvesztéssel próbálkozik, ugyanis miközben nem nő a gazdaság és nem javul az üzleti környezet, érthetetlen, hogy miért ilyen lassan készül az a kedvezményes hitelcsomag, amire a kisvállalkozások valóban várnak.
Hozzátette: ha lesznek is kedvezményes hitelek, nem látszanak azok a projektek, amelyekre ezeket érdemes lenne felvenni. Ha komolyan gondolják az élénkítést, akkor abban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek is lenne dolga, a gazdasági környezet kiszámíthatóvá tételével és olyan piaci infrastruktúra kialakításával, amely vonzza a befektetéseket - hangsúlyozta.
A program részleteivel kapcsolatos kérdésre válaszolva Józsa István arra szólította fel a Fideszt, hogy ne úgy ossza ki a kedvezményes hiteleket, ahogyan az a trafikpályázatoknál történt.
Kapcsolódó írások:
- Az MNB kivételes helyzetben kész beavatkozni a hazai értékpapírok piacán
- MNB: a jegybanki kötvény betétté alakítása nem vet fel uniós aggályokat
- Matolcsy a kínai jegybankelnökkel találkozott
- Matolcsy: megkezdődött a monetáris politika megújítása
- Varga Mihály képviseli Magyarországot a nemzetközi pénzügyi szervezetekben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


