Jó üzlet?
Egy vidéki ember "városiasítása" 80 ezer jüanba kerül a kínai kormánynak
A Peking által meghirdetett tömeges városiasodás jelentős anyagi vonzattal jár; fejenként átlagosan 80 ezer jüanba, vagyis hárommillió forintjába kerül majd a kínai vezetésnek.
2013.04.16 01:29MTIA sina hírportál a kormány fejlesztési kutatóintézetének tanulmányát idézi, mely négy kínai város - Csungking, Vuhan, Csengcsou és Csiahszing - átlagos árait és letelepedési költségeit alapul véve állította fel statisztikáit. A migráns munkások városlakóvá válása jelentős kiadásokkal jár, így egyebek között integrálni kell őket és családjukat a társadalmbiztosítási, nyugdíj-, oktatási és egészségügyi rendszerbe, pénzügyi támogatással kell segíteni letelepedésüket, melyek magukban is jelentős összegeket jelentenek, s ezekhez adódnak a városi regisztrációs díjak - áll a tanulmányban.
A városiasodás folyamata - a gyakran elavultnak és szűklátókörűnek bélyegzett lakóhely-regisztrációs rendszer jelentette korlátok mellett - éppen ezen kiadások miatt is zajlott lassan az elmúlt években, miközben a több mint három évtizeddel ezelőtt meghirdetett "reform és nyitás" politikája után elindult migránsoknak már a második generációja nő fel. A kutatók szerint egy migráns munkás városiasodása a fenti kiadásokat figyelembe véve nagyjából átlagosan 80 ezer jüan (1 jüan=37 forint) körül alakul.
A Kínai Társadalomtudományi Akadémia 2006-ban a kisvárosokban 20 ezer, a nagyvárosokban 60 ezer, a metropoliszokban pedig 100 ezer jüan körülre tette a költségeket. A kormány fejlesztési kutatóintézetének korábbi, négy évvel ezelőtti tanulmánya az első generációs migráns munkások letelepedésének díját 90-100 ezer jüan körülire, a második generációsakét 50-60 ezer jüan körülre becsülte.
Ugyan a most kiszámolt 80 ezer jüanes átlagos összeg magasnak tűnhet, a kormánynak hosszú távú befektetésként kell az urbanizációra tekintenie - emelik ki a tanulmány készítői. A valós számok ráadásul a becsültnél alacsonyabbak lehetnek, számos migráns munkás ugyanis már jelenleg is rendelkezik valamilyen társadalombiztosítással, illetve egyes városok ingyenes oktatást biztosítanak, így rendszerbe integrálásuk a számoltnál kevesebbe kerülne.
A kínai vezetés tervei szerint a következő évtizedben 400 millió vidéki válhat városlakóvá az 1,3 milliárdos összlakosságú országban, s erre mintegy 40 ezer milliárd jüant költenek majd. Az évtized végére a központ reményei szerint a lakosság 60 százaléka lehet városlakó. A városiasodás lesz a következő években a hazai gazdasági aktivitás motorja, a belföldi kereslet fellendítője - emelik ki rendre a tervekkel kapcsolatban a döntéshozók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


