Mélyponton
Irán elfogadhatatlannak tartja a 100 dollár alatti olajárat
"Irán 100 dollár feletti hordónkénti olajárat akar." Az energiahordozó ára kilenchavi mélyponton, közel 101 dolláron is állt pénteken.
2013.04.14 15:46MTIRosztam Kászemi, az ország olajügyi minisztere szerint "senkinek sem áll az érdekében a 100 dollár alatti Brent olajár". Az elmúlt napokban jelentősen csökkent a nyersolaj ára: szerdán még 106 dolláron állt, pénteken 103,11 dolláron zárt az északi-tengeri Brent olajféleség, de napközben a július óta legalacsonyabb szinten, 101,09 dolláron is jegyezték. Az iráni vélekedéssel szemben a szaúdi olajügyi miniszter a napokban azt mondta, hogy "a 100 dollár körüli ár a termelőknek és a fogyasztóknak egyaránt elfogadható szint".
Csütörtökön a 28 iparilag fejlett országot tömörítő Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) napi 820 ezer hordóról 795 ezerre fogta vissza a világ idei olajfelhasználás-növekedésre vonatkozó előrejelzését. Korábban az amerikai kormány energiaügyi hivatala (EIA), valamint a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) fogta vissza a kőolaj-felhasználás globális bővülésével kapcsolatos becslését.
A globális olajkereslet-növekedéssel kapcsolatos egyre nagyobb bizonytalanság miatt február óta csaknem 13 százalékkal esett a Brent ára. A Brent ára 2011 elejétől szinten folyamatosan 100 dollár fölötti, amit részben a líbiai zavargások okoztak, ami miatt kevesebb nyersolaj került a világpiacra. E mellett komoly árnövelő hatása volt és van jelenleg is Iránnak, illetve annak a nyugati országok által erősen támadott nukleáris programjának.
Félő ugyanis, hogy a nyugati szankciókra válaszul Teherán lezárja a Hormuzi-szorost, megakadályozva a társégből az olajexportot. Ebben az esetben a nyersolaj ára akár 200 dollárra is felszökhet egyes szakértők szerint. Megfigyelők most azonban úgy látják, hogy Barack Obama amerikai elnök az iráni nukleáris fejlesztéssel kapcsolatos viszály békés rendezése érdekébe diplomáciai offenzívába kezdett, ami némileg csökkenti az olajárra rakodó politikai kockázati prémiumot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06