Devizapiac
Erősödött a forint, 300 forint alatt is jegyezték az eurót
Csütörtökön a jegybanki programbejelentésre viszonylag szélesen kilengett a forint a bankközi deviza kereskedelemben, összességében azonban erősödött az árfolyam, nap közben 300 forint alatt is jegyezték az eurót.
2013.04.04 16:34MTIAz eurót délután négy óra után 300,75 forinton jegyezték, míg szerda este 302,82 forint környékén mozgott a jegyzés. Csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank három intézkedésből álló növekedési hitelprogram beindítását jelentette be a gazdasági növekedés támogatására és a hitelezés bővítésére.
Összesen 500 milliárd forint kedvezményes, legfeljebb 2 százalékos kamatozású forráshoz juthatnak a kkv-k fejlesztésekhez és az uniós programok önrészéhez, valamint devizahitel-kiváltáshoz. A kéthetes jegybanki kötvény állományát pedig 1000 milliárd forinttal csökkentik devizacserével, a devizatartalékból.
A feszült piaci várakozások közepette tett bejelentés átmenetileg gyengítette a forint árfolyamát. A programbejelentés tartalmának elemzői értelmezése viszont már csillapította a "nem konvencionális" monetáris eszközök alkalmazásával szemben táplált piaci aggodalmakat, így a forint korrigálta kezdeti veszteségeit: az euró jegyzése csütörtökön így 299,35 és 304,43 forint között alakult.
Az euró árfolyama március 11-én lépett a 300 forintos határ fölé, és március 18-án érte el idei legmagasabb jegyzését 308,65 forinton. A forint árfolyamának történelmi mélypontja 2012. január elején 324,27 forintos euró jegyzésen volt. A dollárt csütörtök délután 233,75 forinton jegyezték a reggeli 236,10, és a szerda esti 235,79 forintos árfolyam után.
A svájci frank jegyzése csütörtök délután 247,50 forinton állt, míg reggel - a szerda estihez hasonlóan - 249,52 forint volt az árfolyama. A jen árfolyama jelentősen, a szerda esti 2,5374 forintról 2,4383 forintra csökkent, miután a japán jegybank újabb mennyiségi enyhítési programot jelentett be.
Az euró árfolyama kissé erősödött csütörtökön, délután 1,2870 dolláron állt a jegyzés, míg előző este 1,2848 dolláron. Csütörtökön a térségbeli devizák is erősödtek az euróval szemben, miközben a forint nyitástól kora délutánig 0,7 százalékkal erősödött, a lengyel zloty 0,24, a cseh korona 0,19, a román lej árfolyama 0,05 százalékkal emelkedett. Délután az eurót 4,1871 zloty, 25,7930 cseh korona és 4,4239 lej árfolyamon jegyezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


