Fogyasztásbővítés

Szijjártó: cél, hogy Magyarország termelési központtá váljon

A kormány célja, hogy Magyarország termelési központtá váljon Európában, és ehhez versenyképes befektetési környezetet teremt intézkedéseivel - hangsúlyozta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Budapesten.

2013.04.02 16:23MTI

A Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara több vegyes kamarával közösen tartott rendezvényén A növekedési fordulat címmel tartott előadásában Szijjártó Péter kiemelte: 2013-ban gazdasági növekedési fordulat lesz, és ennek forrása a családok megerősítésével keletkező fogyasztás bővítése, a magyar cégek külpiaci tevékenységének elősegítése, továbbá a stratégiai partnerségi megállapodások rendszere.

Az államtitkár kitért arra, hogy helyes volt a kormány adófilozófiai váltása, amely révén egyszerű, átlátható, arányos adórendszer jött létre, ami a termelő szektor számára sok pozitívumot hozott.

A kormány elkötelezett a bürokrácia, az adminisztrációs terhek csökkentése mellett - szögezte le az államtitkár, aki szerint az év végéig az Egyszerű állam program keretében 500 milliárd forinttal, a GDP 1,7 százalékával mérséklődik a vállalkozások terhe.

A kormány a magyar oktatási rendszert a gazdaság igényeihez igazította, német mintára a szakképzést duális rendszerré alakította, ahol a cégek jobban bekapcsolódnak a képzésbe, a Munka törvénykönyvét rugalmassá tették, a munkahelyvédelmi akciótervvel a foglalkoztatás elősegítését támogatják - mondta az államtitkár.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági kormányzásban változások következtek be. Így például a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a kereskedőház rendszer a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárságához került, ezzel is jelezve, hogy a külgazdaság a gazdaságpolitikában fontos szerepet kap.

A HITA tevékenységében továbbra is segíti a nemzetközi cégek magyarországi tevékenységét, befektetéseik bővítését és hozzájárul a keleti nyitás politikájának érvényesüléséhez - tette hozzá.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar makrogazdasági adatok európai összehasonlításban jók, az idén folytatódik az államadósság csökkentése, a költségvetési hiány 2013-ban is 3 százalék alatt marad, immár harmadik éve.

A 2013. évi gazdasági növekedés forrásai között említette az államtitkár a fogyasztás növekedését segítő, a családok megerősítésére hozott kormányzati intézkedéseket, köztük a devizahitelesek megsegítését, a rezsicsökkentést, a minimálbér és a nyugdíj emelését.

A magyar cégek külpiaci tevékenységének erősítésére kereskedőházakat nyitnak az idén Rijádban, Pekingben és Asztanában, április 22-én pedig Moszkvában adnak át magyar kereskedőházat a Quaestor magáncéggel közösen. Az Eximbank és a Mehib az eddiginél aktívabb exporttámogatási és finanszírozási politikát folytat - mondta az államtitkár.

A stratégiai partnerséggel összefüggésben a főszervező, Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara rendezvényén Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarországon 300 svájci érdekeltségű cég működik, az egyikkel, a Stadler vasúti járműgyártó céggel stratégiai partnerséget kötött a kormány. A Stadler a most zajló 3,5 milliárd forintos beruházása révén 600-ra bővíti a Magyarországon általa foglalkoztatottak számát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.