Rezsicsökkentés
Döntés várható az áramszolgáltatók perében kedden
Döntés várható hat áramszolgáltató által a rezsicsökkentéssel összefüggésben a Magyar Energia Hivatal (MEH) ellen indított perben kedden a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon.
2013.03.24 07:35MTIAz áramszolgáltatók a MEH rendszerhasználati díjakat megállapító decemberi határozatát támadták meg a közigazgatási perben. Álláspontjuk szerint a hivatal határozata jogsértő egyebek mellett azért is, mert nem megfelelően ismerte el a szolgáltatók jogos költségeit, például a rájuk kivetett új adókat.
A cégek jogi képviselői a per március 18-i tárgyalásán kifejtették: az a március 14-én hatályba lépett törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra, csak a következő díjmegállapításnál vehető figyelembe.
Ezzel szemben a MEH jogi képviselője a tárgyaláson azt hangoztatta, hogy jogszerűen, "a lakossági fogyasztók fokozott védelme érdekében" jártak el a perben vitatott határozataik meghozatalakor.
A bíróság március 26-ára tűzte ki az ítélethirdetést. Az eljárás hat felperese az Émász Hálózati Kft., az Elmű Hálózati Kft., az EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. és az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.
Az elmúlt hetekben hasonló perekben egyes gázszolgáltatók indítványára a bíróság megsemmisítette a MEH vitatott határozatait, és új eljárásra utasította a hivatalt.
Március 11-én a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök a bírósági döntést botrányosnak minősítette.
Március 12-én az Országgyűlés megszavazta, március 14-én pedig már életbe is lépett, és folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazható az a törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra. Aznap a Tigáz DSO Földgázelosztó Kft. elállt az energiahivatal elleni pertől.
Március 14-én az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt, a kormányoldal szerint erre a rezsicsökkentés megvédése érdekében volt szükség. Bíróságon nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


