Mentőcsomag
Sorsdöntő órák következnek Cipruson
Célegyenesbe értek a tárgyalások a nemzetközi hitelezőkkel, de a ciprusi kormánynak az elkövetkező órákban még nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia.
2013.03.22 12:47MTIA ciprusi kormányszóvivő pénteken úgy fogalmazott: "az elkövetkező néhány óra meghatározza majd az ország jövőjét".
Szintén pénteken, közép-európai idő szerint dél körül jelentette be a ciprusi elnöki hivatal, hogy megállapodás született Görögországgal a ciprusi bankok görögországi leánybankjainak értékesítéséről.
Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnöknek Antonisz Szamarasz görög miniszterelnökkel folytatott egyeztetései után az elnöki hivatal közleményt adott ki, amely szerint a ciprusi bankok görögországi leányvállalatainak értékesítése "az adott körülményekhez képest a legkedvezőbb feltételekkel történik meg".
Ciprusban azt követően alakult ki politikai és gazdasági bizonytalanság, hogy a törvényhozás kedden elutasította az euróövezeti mentőcsomag azon feltételét, hogy a ciprusi kormány a bankbetétek egyszeri megadóztatásával járuljon hozzá az ország kimentését célzó program költségeihez.
A nicosiai kormányzat most azon dolgozik, hogy egy B-tervvel álljon elő a nemzetközi hitelezők számára, hiszen mentőcsomag hiányában az Európai Központi Bank hétfőn leállítja a ciprusi bankok likviditásfolyósítását.
Aggodalmat okoz ugyanakkor a piacokon, hogy sikertelenül zárultak a pénzügyminiszter tárgyalásai az orosz kormánnyal. Az esetleges pénzügyi támogatáson túl a ciprusi kormány egy korábbi, Oroszországtól kapott hitel futamidejének meghosszabbításáról tárgyalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


