Ciprusi mentőcsomag
Legkorábban kedden nyithatnak ki a ciprusi bankok
A ciprusi pénzintézetek csütörtökön és pénteken is zárva tartanak, így a bankok a hétfői ünnepnapot figyelembe véve legkorábban kedden nyithatnak ki - közölte a ciprusi jegybank szerdán.
2013.03.20 19:42MTIA ciprusi bankok legutóbb pénteken voltak nyitva, azóta a bankszámlákat, így az internetes bankolást is zárolták. Az intézkedés azt követően vált szükségessé, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek szombat hajnalban a bankbetétek egyszeri megadóztatásáról állapodtak meg egy mentőcsomag részeként. A ciprusi országgyűlés azóta leszavazta a javaslatot, a kormány tagjai pedig igyekeznek más intézkedési javaslatokkal előállni.
Mindeközben a ciprusi kormány közép-európai idő szerint negyed hattól válságtanácskozást tart, ahol a helyi média értesülése szerint a tőkekiáramlást gátoló jogszabálytervezetek is napirenden vannak. Emellett a bankok szanálására kidolgozott intézkedéscsomagról is tárgyal a kabinet.
A bankzár egyébként súlyosan érinti a ciprusi lakosságot. Eleddig egyedül a bankautomatákból lehetett készpénzhez jutni, de sok helyen már kiapadtak a pénzkészletek. Egyes benzinkutakon és boltokban - a befagyasztott pénzpiacok miatt - már bankkártyával, illetve csekkel sem lehet fizetni.
Nikosz Anasztasziadisz köztársasági elnök csütörtök reggelre egyeztetésre hívta a parlamenti pártok vezetőit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


