Tőzsde
A nyugat-európai tőzsdék tovább estek
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn második napja estek. Ezúttal a ciprusi mentőprogram hullámverése sodorta el a részvényárakat.
2013.03.18 18:40MTIA legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,18 százalékos napi visszalépéssel 1200,79 ponton végzett, 5,57 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt héten, csütörtökön újabb négy és féléves csúcsot döntött. Tavaly 13,24 százalékkal javult.
Délelőtt meredek lejtőre taszította a tőzsdéket az egész világon a Ciprus megsegítésére a hét végén elért megállapodás, amely szerint a 10 milliárd eurós EU-IMF-mentőprogramot a ciprusi kormány a bankbetétek egyszeri dézsmájával egészíti ki, majdnem 6 milliárd euró erejéig. A döntés példátlan és veszélyes, amennyiben a legszélesebb lakosság körében is megrendítheti a pénzügyekbe - végső soron a saját pénze biztonságába - vetett bizalmat.
A nap folyamán azonban a tőzsdei visszaesés enyhült, mert más megfontolások is napvilágot láttak. Ewald Novotny, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja úgy nyilatkozott, hogy Ciprus esete egyedi, mert a ciprusi bankrendszer sokszorosan túlméretezett, és különösen nagy a külföldi betétek aránya.
Miközben a ciprusi parlament kedd délutánig igyekszik csökkenteni, esetleg megszüntetni a kisbetétesek terhét a nemzetközi hitelezők belegyezésével, elemzők arra következtettek, hogy az intézkedés így elsősorban a ciprusi bankbetétekben lévő "mosott" vagy másutt adót spóroló pénzeket csapolhatja meg. Ha ezek a pénzek elriadnak Ciprustól, hosszabb távon az is jót tehet az ottani bankok egészségének.
Az orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy az előzetes megállapodás ellenére az EU illetékesei nem beszélték meg az orosz kormánnyal a ciprusi mentőakciót, ezért Moszkvában átgondolják a korábban Ciprusnak adott kölcsönök feltételeinek enyhítését.
A Capital Economics becslése szerint a ciprusi bankbetétadó az orosz GDP 0,15 százalékának megfelelő kárt okozhat orosz vállalatoknak és másoknak.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 31,73 pontos, 0,49 százalékos romlással 6457,92 ponton zárt, 9,51 százalékkal magasabban, mint év végén. A múlt évet 5,84 százalékkal jobban végezte, mint 2011-et.
A frankfurti DAX-30 32,15 pontos, 0,40 százalékos mínusszal 8010,70 ponton fejezte be a napot, 5,26 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 29,06 százalékkal emelkedett.
Párizsban a CAC-40 18,56 ponttal, 0,48 százalékkal 3825,47 pontra gyengült, ez 4,48 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 15,23 százalékkal nőtt.
A milánói FTSE MIB-40 0,85 százalékot, a madridi IBEX-35 1,29 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,81 százalékot vesztett.
Varsóban a WIG20 1,30 százalékkal 2453,90 pontra fogyott, a Mol 10,12 százalékkal 229,20 zlotyra zuhant.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,06 százalékkal, az S&P 500-as 0,26 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,21 százalékkal volt az előző záró alatt.
Az euró 1,30 dollár alatt maradt, de 0,53 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este, a ciprusi program első hírei után, amikorra 1,41 százalékkal gyengült péntek estéhez képest. Svájci frankban 0,51 százalékkal került többe, mint vasárnap későn, 1,22 frank fölött járt, miután híre ment, hogy a svájci központi bank ismét negatív kamat bevezetésével próbálhatja távol tartani a menedéket keresőket.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 109,04 dollárba került, 77 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 4,50 dollárral 915,75 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0344 dollárral 3,1295 dollárra csökkent az előző záróhoz képest.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1607,50 dollár volt a pénteki késői 1592,85 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06