Az állatgyógyszer-piacon a hetedik a világon
A Virbac Magyarország árbevétele tavaly 5-6 százalékkal nőtt
A Virbac Magyarország kereskedelmi képviseletének árbevétele tavaly mintegy 5-6 százalékkal nőtt, így elérte a 2 millió eurót, mintegy 600 millió forintot.
2013.03.05 12:13MTI A Virbac SA az állatgyógyszer-piacon a hetedik a világon, és ezt a helyet foglalja el a magyar piacon is, aminek nagyságát a kereskedelmi képviselet vezetője mintegy 12-13 milliárd forintra becsülte.
Csomán Ákos arra számít, hogy az általa képviselt francia cég magyarországi forgalma az idén várhatóan szinten marad, vagy jó esetben 1-2 százalékkal nő.
A Virbac SA-nak 23 leányvállalata van világszerte 3500 alkalmazottal, termékei száz országban vannak jelen. A Virbacnak öt fejlesztő laboratóriuma és hét gyára működik, múlt évi árbevétele mintegy 700 millió euró volt, az előző évit 9 százalékkal haladta meg.
A kereskedelmi képviselet vezetője elmondta: az általa képviselt francia cég Magyarországon nem tervez ugyan gyártást, de a magyar állatorvosokat a kutatás-fejlesztési tevékenységébe bevonja.
Csomán Ákos elmondta, hogy a Virbac SA egyike a világ leginnovatívabb állatgyógyszer gyártóinak, különleges betegségek gyógyítására alkalmas termékekkel foglalkozik. Ilyen többek között például a macska AIDS-elleni interferon injekció vagy a kan kutyák ideiglenes kémiai kasztrációját lehetővé tevő fogamzásgátló implantátum, illetve a kan kutyák 80 százalékát érintő prosztata megnagyobbodás elleni tabletta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


