Eddig 20 ember bocsátottak el
Befejeződött a bauxittermelés Halimbán
Befejeződött a bauxit kitermelése a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. halimbai bányaüzemében: a bányabezárást követően nyolcvan vájár áthelyezéssel tovább dolgozhat, eddig húsz embert bocsátottak el.
2013.02.27 13:36MTIBakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére szerdán közölte: a bányabezárást követően hetven főt az ajkai timföldgyárban foglalkoztatnak tovább, tíz ember az EOSZÉN Kft.-hez kerül.
Egyeztetéseket folytatnak más bányatársaságokkal annak érdekében, hogy a hiányzó földalatti műszakokat más bányákban teljesíthessék azok a munkavállalók, akik így a nyugdíjazáshoz szükséges ötezer földalatti műszakot, vagy a 25 év földalatti munkaviszonyt elérik - tette hozzá.
Közlése szerint a nyugdíjra így tíznél több halimbai bányásznak lesz lehetősége. A Mal eddig 20 embert bocsátott el a bányabezárás miatt. Jelenleg a hatósági előírásoknak megfelelő úgynevezett bányarablási tevékenység folyik egy hete a föld alatt, amelynek során a mintegy hét kilométer hosszú járatrendszerből eltávolítják a beépített anyagokat.
Ez várhatóan március végéig tart. Február 4-én jelentette be a Mal Zrt. 196 főre vonatkozó csoportos létszám-leépítési szándékát a Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségére; a leépítés szakaszosan történik, több ütemben - közölte korábban a Veszprémi Kormányhivatal.
A Veszprémi Bányakapitányság korábbi közlése szerint a halimbai mélyművelésű bánya kitermelhető vagyona 1 millió 900 ezer tonna volt, évente 145-180 ezer tonna bauxit kitermelése valósult meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


