Hónap elején indult újra a termelés
Ismét kaphatóak a boltokban a gyulai hústermékek
Példaértékű összefogás eredményeként ismét kaphatók az élelmiszerboltokban a gyulai hústermékek.
2013.02.19 12:57MTIBudai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett: a gyulai húsüzemben a hónap elején indult újra a termelés, a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. nemcsak a tradicionális gyulai hústermékeket állítja elő újra, hanem sikerült csaknem 300 ember munkahelyét is megmenteni a termelés újraindításával.
Jelezte: elsősorban a CBA üzletlánc állt a Gyulahús Kft. termékeinek értékesítése mellé. Hozzátette, hogy tárgyalt más élelmiszerláncokkal is, de a legnagyobb fogadókészség a CBA-nál volt ez ügyben. Gyula polgármestere, Görgényi Ernő (Fidesz) elmondta, nemcsak a magyar piacot kívánják a gyulai hústermékekkel ellátni, hanem a külföldi megrendelőket is.
Jelezte: a kft. várhatóan szállít majd az angol, az orosz és a cseh piacra is, amit már szerződések is alátámasztanak. Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója közölte: az általa képviselt üzletlánc marketingkampánnyal kívánja támogatni a gyulai hústermékek eladásának növelését, illetve azt, hogy a vásárlók ismét keressék a tradicionális gyulai kolbászt, májast, felvágottakat.
Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: ebben az évben mintegy 5,3 milliárd forint árbevételre számítanak, áruik mintegy 80 százalékát belföldön, 20 százalékát pedig külföldön kívánják értékesíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


