Gyulahús
Húsipari céget alapított a gyulai képviselő-testület
Gyulahús Kft. néven megalapította önálló húsipari cégét Gyula város önkormányzata. A cégalapításról szóló előterjesztést a képviselő-testület a szerdai rendkívüli közgyűlésen, zárt ülésen fogadta el - jelentette be sajtótájékoztatón Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester.
2013.01.09 19:47MTIGörgényi Ernő elmondta: a társaság tulajdonosa száz százalékban az önkormányzat, a jegyzett tőke kétmillió forint. Hozzátette: a társaság kettős ügyvezetéssel dolgozik majd. A cég működtetéséért felelős vezető Daka Zsolt, a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát Zrt. műszaki igazgatója, a másik ügyvezető Dékány Ferenc, aki a húskombinát gyártási igazgatója volt a privatizáció előtt, majd a Csabahús Kft. ügyvezetőjeként a békéscsabai kolbász gyártását keltette életre a kilencvenes években.
Görgényi Ernő az MTI-nek elmondta: a cég vezetése rövid időn belül elkészíti a termelés beindításához szükséges üzleti tervet. Az önkormányzat ennek alapján, várhatóan mintegy hétszázmillió forint tőkeemelést hajt végre, és ebből az összegből biztosítja a gyártáshoz szükséges pénzt. A dolgozókat a termelés felfutásának függvényében veszik majd át a felszámolás alatt álló húskombináttól.
Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője kijelentette: mielőbb meg kell szervezni a termelést, mert a gyulai termékeknek folyamatosan ott kell lenniük az üzletekben, a piacok és a vásárlók bizalmának megőrzése érdekében. A Gyulahús Kft. a piacon jól ismert gyulai termékek teljes skáláját gyártja majd. A kolbászféleségek érési ideje hosszú, az egyéb húskészítmények értékesítéséből viszont már rövid idő alatt bevételhez juthat a cég - tette hozzá az ügyvezető.
Hétfőn a városi képviselő-testület és a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. egyeztető ülését követően jelentette be Görgényi Ernő polgármester, hogy az önkormányzat önálló társaságot alapít a gyulai húsipar újjászervezésére. A polgármester hozzátette, a város 1,8 milliárd forintot kapott munkahelyek megőrzésére és gazdaságfejlesztési feladatokra.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkár akkor azt mondta, hogy a kormány forrást biztosított a stratégiailag kiemelt gyulai húsipar részére a munkahelyek megőrzése és a működés fenntartása érdekében. Hozzátette, hogy az önkormányzaton keresztül az államnak jelentős befolyása lesz a jövőben a nagy múltú gyulai húsipari cégre. "Az állam jó tulajdonos, és ahol lehetséges, ott növelni kell szerepvállalását" - hangsúlyozta az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06