Uniós támogatással
Új vitorláskikötő épül Balatongyörökön
Összesen 462 millió forintos beruházással, ötven százalékos uniós támogatással 77 állásos, nagyhajós vitorláskikötő épül Balatongyörökön.
2013.02.22 14:54MTIA projekt támogatási szerződését pénteken írták alá a Balaton északi partján található településen. Az Új Széchenyi Terv pályázatának segítségével 21. századi követelményeknek megfelelő, zöld energiával ellátott modern sportturisztikai létesítmény épülhet meg - mondta Pál Levente András, a kivitelező Leventura Kft. ügyvezető igazgatója.
Hozzátette: a kikötőt Balatongyörök Becehegy partszakaszán alakítják ki, a munkálatok idén nyár végén kezdődhetnek, s várhatóan a 2014-es szezonra tudják fogadni a vitorlázókat. Tájékoztatása szerint a létesítmény 30 lábnál nagyobb vitorlások fogadására és versenyeztetésére is alkalmas lesz. Kiemelte, hogy a Balaton nyugati medencéjében nincs kikötői gócpont, azonban a balatoni hajóforgalom jelentős mértékű, így nagy igény van a hiányosság pótlására.
A projekt keretében 345 négyzetméteres, teljesen közművesített kikötőt építenek, és egy-egy mentő-, és kiszolgálóhajót vásárolnak. A hajókat a kiszolgáló feladatok mellett műszaki mentésre, életmentésre, hajókísérésre fogják használni. A kikötőben hét dolgozót foglalkoztatnak majd, a beruházás hozzájárul Balatongyörök turisztikai vonzerejének növeléséhez is - mondta.
A kikötő a meglévő golfklub mellett épül, a komplexumtól a vendégéjszakák számának, és a településre látogató turisták létszámának növekedését várják. Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője elmondta, hogy Balatongyörökön milliárdos nagyságrendű fejlesztések valósulhatnak meg: pénteken írták alá az önkormányzattal a 200 millió forintos beruházással megvalósuló élménysétány támogatási szerződését, és átadták a 161 millió forintból kialakított új körforgalmi csomópontot.
A 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatásból 2014 áprilisára megépülő 680 méter hosszú balatongyöröki élménysétány a központi rendezvényteret köti majd össze a strandbejárattal, és kialakítanak egy fitneszparkot is - mondta Bíró Róbert polgármester. A három rekreációs élménypontot - közöttük egy hideg vizes Kneipp-élménypontot - magába foglaló sétány a partszakasz meghatározó fejlesztése lesz. Hozzátette: akadálymentesített parkolót is kiépítenek a Balaton-parti településen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06