Tőzsde
Gyenge nyitás várható Európában
Gyenge nyitásra lehet számítani csütörtökön az európai értékpapír piacokon.
2013.02.21 07:51MTIMintegy két órával az európai kereskedés kezdete előtt a határidős index jegyzések alapján az IG Markets szakértői a londoni FTSE 100 indextől 47 pont, a frankfurti DAX indextől 29 pont, a párizsi CAC 40 indextől 20 pont esést jeleztek előre.
Szerdán London kivételével veszteséggel zártak az európai tőzsdék: a londoni FTSE 100 index 0,26 százalékos erősödésével szemben a frankfurti Xetra DAX index 0,30 százalékkal, a párizsi CAC 40 index 0,69 százalékkal, a vezető európai vállalatok részvényeinek gyűjtőindexei közül az FTSEurofirst 300 index 0,26 százalékkal, az EU Stoxx 50 index pedig 0,83 százalékkal esett.
Csütörtökön makrogazdasági mutatók özöne mellett a jegybankok mennyiségi monetáris enyhítő politikájának folytatására vagy estleges végére utaló jelekre figyelnek majd a piacok.
A Fed január végi ülésének jegyzőkönyve szerint a Nyíltpiaci Bizottság több tagja aggodalmát fejezte ki a mennyiségi monetáris eszközökkel végzett gazdaságösztönző program esetleges negatív következményei miatt és egyúttal felvetették a program idő előtti módosításának lehetőségét is. A testület más tagjai ugyanakkor az idő előtti szűkítés veszélyeit hangsúlyozták a dokumentumban. A piacok számára mindenesetre egy szűkítő lépés a kockázatosabb, azaz magasabb hozamot ígérő befektetésekhez felvehető "olcsó dollár" korszak végét jelentené.
Számos, a gazdasági fellendülés kilátásaira következtetni engedő makrogazdasági mutató lát majd napvilágot csütörtökön. Például a német és az euróövezeti feldolgozóipari és szolgáltatási beszerzési menedzser indexek előzetes értéke februárra, az Egyesült Államok februári feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe és januári fogyasztói árindexe, valamint az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számában a múlt héten bekövetkezett változás.
Erős az aggodalom a piacokon hét végi olasz parlamenti választások kimenetelét illetően: elemzők 30-40 százalékos esélyt adnak egy, a piacok számára kedvezőtlen (Berlusconi győzelmét hozó) eredménynek.
Összességében a hét hátra lévő részében alapvetően kockázatkerülő befektetői magatartás valószínűsíthető az európai piacokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06