Most először
Nyereséges negyedévet zárt a A CIG Pannónia Életbiztosító
Első nyereséges negyedévét zárta a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., 2012. utolsó negyedévében 313 millió forint adózott eredményt ért el.
2013.02.19 09:19MTIA 2012-es évet 2,728 milliárd forint konszolidált veszteséggel zárta, szemben az előző év 4 milliárd forintot meghaladó veszteségével - közölte a biztosító kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált jelentés szerint a biztosító 2012-ben 24,7 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, ami 9 százalékkal kevesebb az előző évinél.
A rendszeres díjbevételek 5 százalékkal nőttek, 21,19 milliárd forintot értek el, míg az eseti és egyszeri díjakból 3,51 milliárd forint bevétel származott. A tavalyi év utolsó három hónapjában a bruttó díjbevétel 7,83 milliárd forint volt, 18 százalékkal magasabb, mint a megelőző negyedévben. A nyereséges negyedév a társaság szerint a költségracionalizálásnak és a bevezetett hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhető.
Az értékesítési hálózat átszervezésétől a továbbiakban is jelentős teljesítményjavulást vár a menedzsment. A társaság célkitűzése továbbra is az, hogy 2014-re nyereségessé váljon. Az éves díjbevételeken belül 21,44 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosításokból származott, 279 millió forint volt a hagyományos életbiztosítások és 2,92 milliárd forint a nem-életbiztosítások bruttó díjbevétele.
A társaság szeptemberben kezdte értékesíteni új, egészségbiztosítási termékeit, ezekből 56 millió forint bevétele származott. Tavaly összesen 8207 darab életbiztosítási szerződést étékesített a társaság, ebből 7245 volt a befektetési egységhez kötött életbiztosítás, az életbiztosítási szerződésállomány ezzel 39 837-re nőtt. A CIG Pannónia működési költségei jelentősen, 25 százalékkal csökkentek, 11,88 milliárd forintot tettek ki tavaly, ebből 8,3 milliárd forint volt a fizetett díjak, jutalékok és egyéb szerzési költségek összege.
A kárfizetések és kárrendezési költségek együttesen 7,11 milliárd forintot tettek ki. Ebből 5,81 milliárd forint volt a befektetéshez kötött életbiztosítások visszavásárlására fordított összeg és 1,16 milliárd forint az általános biztosítások kárráfordítása. A befektetési eredmény 1,04 milliárd forint nyereség volt 2012-ben, amiből 632 millió forint a befektetéshez kötött életbiztosítások nem realizált nyeresége.
A cég saját tőkéjének nagysága 2012. december 31-én 1,848 milliárd forint volt az IFRS számviteli szabályok szerint, szemben az egy évvel korábbi 4,185 milliárd forinttal. A csökkenés fő oka, hogy a harmadik negyedévben kamatozó részvények kibocsátásával 1,4 milliárd forintos zártkörű tőkeemelést hajtottak végre, és ez a részvények 5 év múlva esedékes átváltásáig csökkenti a saját tőke értékét, akkor azonban majd hozzáadódik ahhoz.
A magyar számviteli törvény szerint az alaptőke értéke 4,299 milliárd forint volt 2012 végén, ami 235 százalékban biztosítja a törvény által előírt szolvenciát és a működőképességet. A CIG Pannónia Életbiztosító részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papírok 265 forintot értek kedden a nyitás után, 6 forinttal többet, mint előző nap záráskor. Az elmúlt egy évben 180 és 530 forint között forogtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06