Földön és levegőben
Minden eddiginél nagyobb sztrájk az Iberiánál
Az eddigi legkiterjedtebb sztrájk kezdődött hétfőn a spanyol Iberia légitársaságnál, a szakszervezetek felhívására a földi és légi személyzet péntekig nem veszi fel a munkát.
2013.02.18 12:48MTIA mintegy 70 ezer utast érintő sztrájk miatt 1200 járatot töröltek, de továbbiakra is számítani lehet az ötnapos munkabeszüntetés folyamán.
A megmozdulást az váltotta ki, hogy a brit IAG érdekeltségébe tartozó Iberiánál az anyavállalat a húszezer dolgozóból mintegy négyezernek akarja megszüntetni a munkaviszonyát. Akik maradnak, azoknak a fizetését 20-30 százalékkal, a pilótákét 47 százalékkal csökkentenék.
A társaság a tetemes veszteség miatt karcsúsítja flottáját, járatokat szüntet meg, és csak a nyereséges útvonalakra koncentrál.
Az IAG - amelyhez az Iberia mellett a British Airways is tartozik - 202 millió euró veszteséget könyvelt el a szeptemberrel végződött harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 267 millió euró profitot követően, elsősorban az üzemanyagköltségek emelkedése miatt. Eközben a bevétel 13 százalékkal 5 milliárd euróra nőtt. A működési eredmény 363 millió euróról 270 millióra apadt.
Az Iberiánál nem ez az első, és nem is az utolsó sztrájk: a dolgozók márciusban is terveznek munkabeszüntetést, tíz napon át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


