Nagyberuházási tervek benyújtása
Bajnai: Magyarország az uniós élbolyba került
Az első nyolc európai uniós tagország közé került Magyarország azzal, hogy a kormány jóváhagyta az első, úgynevezett nagyberuházási programokat a 2007-2013 közötti tervezési időszakra, mondta ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2008.06.18 19:31MTIA kormány aznap bejelentett döntésének értelmében megszületett az első két, uniós forrásból finanszírozott nagyberuházás programja (a debreceni villamoshálózattal kapcsolatos és a Közép-Duna vidéki hulladékgazdálkodási tervezet), amelyek a miniszter bejelentése szerint napokon belül eljuthatnak az Európai Bizottsághoz.
- Heteken belül újabb hasonló jóváhagyásokra kerül sor - tette hozzá sajtótájékoztatóján a miniszter. Bizalmát fejezte ki egyúttal, hogy még idén döntés is születhet az uniós támogatásról Brüsszelben. Kiemelte, ezt nem is kell megvárni a beruházások elindításához, annál is kevésbé, mert a kormány már előzetesen is egyeztetett az uniós szervekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


