Akkor szavazhat az Európai Parlament
EU-büdzsé - júniusban lehet végső döntés
Az Európai Unió új hétéves költségvetéséről egy márciusi előszavazás és számos bizottsági vita után, júniusban szavazhat az Európai Parlament.
2013.02.13 18:16MTISzűcs Tamás, az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője elmondta: a 2014-2020. évi költségvetési keret jövő évi elindításához szükséges mintegy 3 nagyobb jogszabály és 80 szektorális szabályozás elfogadása.
Az Európai Tanács a múlt héten, hosszú vitát követően fogadta el az új, többéves pénzügyi keretet.
A brüsszeli bizottság budapesti képviseletének vezetője emlékeztetett: a szervezet február 22-én hozza nyilvánosságra téli gazdasági előrejelzéseit.
Szűcs Tamás hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság az áprilisi előrejelzéseket követően tesz javaslatot a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás ügyében. A végső döntést az eljárás esetleges felfüggesztéséről az európai pénzügyminiszterek EcoFin tanácsa hozhatja, valamikor május-júniusban - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


