Tőzsde
A nyugat-európai tőzsdék mérsékelten változtak
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn gyengén, illetve vegyesen teljesítettek.
2013.02.11 18:44MTIA legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,69 százalékos napi visszalépéssel 1154,03 ponton végzett, 1,77 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt hetet 0,57 százalékkal alacsonyabban végezte, mint az előzőt. Tavaly 13,24 százalékkal javult.
A jó kínai és amerikai külkereskedelmi adatok miatt pénteken fölerősödött tőzsdemutatók hétfőn újra "óvatos üzemmódba" kapcsoltak vissza. Az utóbbi hetekben már megszokott gondokhoz - amilyen a megint fenyegető "költségvetési szakadék" az Egyesült Államokban, vagy a spanyol és az olasz kormány bizonytalan jövője - ugyanis hétfőn csatlakozott egy új: vajon miként értékelik az euró erősségét az euróövezeti pénzügyminiszterek a hétfő esti értekezletükön, lesz-e árfolyamháború a nagy erőközpontok között, miután a japán kormány nyomására az ottani központi bank az utóbbi hetekben már szinte hadat üzent a mennyiségi enyhítés növelésével, az Európai Központi Bank pedig a múlt héten aggódott az erős euró esetleges deflációs hatása miatt. A francia kormány követelte a probléma hétfői megvitatását.
Hétfőn azonban az euró megint erősödött, miután a Bundesbank elnöke úgy nyilatkozott, hogy az árfolyamvitával egyes kormányok csak bűnbakot keresnek, ahelyett, hogy rendbe tennék a gazdaságukat.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 13,13 pontos, 0,21 százalékos javulással 6277,06 ponton zárt, 6,38 százalékkal magasabban, mint év végén. A tavalyi évet 5,48 százalékkal jobban végezte, mint 2011-et.
A frankfurti DAX-30 18,40 pontos, 0,24 százalékos mínusszal 7633,74 ponton fejezte be a napot, 0,35 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 29,06 százalékkal emelkedett.
Párizsban a CAC-40 1,08 ponttal, 0,03 százalékkal 3650,58 pontra nőtt, ez 0,26 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 15,23 százalékkal nőtt.
A milánói FTSE MIB-40 0,61 százalékot, a madridi IBEX-35 1,18 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,90 százalékot vesztett.
Varsóban a WIG20 0,10 százalékkal 2497,88 pontra gyarapodott, a Mol 0,40 százalékkal 254,00 zlotyra drágult.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,16 százalékkal, az S&P 500-as 0,08 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,09 százalékkal volt az előző záró alatt.
Az euró, 1,34 dollár fölött, 0,33 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint péntek este. Svájci frankban 0,38 százalékkal került többe, 1,23 frank fölött járt.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 118,48 dollárba került, 42 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 4,50 dollárral 1014,25 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benzin ára gallononként (3,78 liter) 0,0222 dollárral 3,0367 dollárra csökkent.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1649,80 dollár volt a pénteki késői 1667,25 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06