Uniós támogatásból
Korszerűsítik a Körösök árvízvédelmi szükségtározóit
Korszerűsítik a Fekete-Körös bal partján a mályvádi árvízvédelmi szükségtározót és a Fehér-Körös jobb partján található Kisdelta tározót a Fehér- és a Fekete-Körös összefolyásánál, Gyula és Sarkad térségében, európai uniós támogatásból.
2013.02.08 18:02MTIBak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a beruházások teljes összege meghaladja a tízmilliárd forintot. A mályvádi tározónál a kivitelezési munkálatok várhatóan a tavaszi hónapokban indulnak, a Kisdelta tározónál pedig nyáron.
Az árvízvédelmi projektek az állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések című program keretében, száz százalékos támogatás mellett, a Környezet és Energia Operatív Program keretéből a Kohéziós Alapok társfinanszírozásával jönnek létre.
Az igazgató kiemelte: a beruházás eredményeként megszűnik a tározók robbantással történő megnyitása, a modern műtárgyak kiépítésével biztonságosabb lesz az árvízvédelem, a tetőző árvízszint optimális időben és mennyiségben lesz levezethető a szükségtározókba, a Felső-Tiszához hasonlóan.
Hozzátette: a beruházás a Kettős-Körös árvízvédelmét is pozitívan befolyásolja. A beruházás keretében Mályvádon korszerűsítik a régi megnyitási helyet, és kiépül egy új felső megnyitóhely, közöttük a töltést megerősítik. A megnyitási helyek közelében ultrahangos vízhozammérő-helyek létesülnek. Az új műtárgyat új út köti majd össze a gátőrházzal, és felújítják a szükségtározókhoz vezető többi utat is - magyarázta Bak Sándor.
A Kisdelta szükségtározónál a megnyitó és a vízleürítő műtárgyakat korszerűsítik, valamint szilárd burkolatú utakat építenek - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


