EU-csúcs
Újabb szünet, délben folytatják, az EP csalódott
Péntek délelőtt újabb szünetet rendeltek el az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozóján, a küldöttségek délben ülnek össze ismét. Az Európai Parlament (EP) elnöke csalódottságának adott hangot az eddigi hírek nyomán.
2013.02.08 10:45MTIA 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetésének elfogadására összehívott értekezlet hivatalosan csütörtök este kilenckor kezdődött, de a tárgyalóküldöttségek különböző csoportösszetételekben már délutántól egyeztettek a középtávú büdzséről. Ennek a kérdésnek már tavaly november végén is szenteltek egy rendkívüli EU-csúcsot, de akkor nem sikerült megállapodásra jutni.
Péntek reggel uniós tisztségviselők azt mondták, hogy nagyvonalakban - legalábbis a kiadási oldal főösszegét illetően - megállapodás született, és most már az egyes fejezetek résztételeiről folyik a vita. Olyan dokumentumtervezeteket ismertettek az újságírókkal a tanácskozás helyszínén, amelyek arról tanúskodnak, hogy a felek közel állnak a megegyezéshez.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azonban csalódást keltőnek nevezte a lehetséges megállapodásról eddig kiszivárgott híreket. Szóvá tette, hogy a tagországok vezetői tovább nyitnák az ollót a finanszírozási kötelezettségvállalások és az ettől elmaradó tényleges kifizetések felső határa között. Ez - állapította meg - az EU-költségvetés deficitessé tételének az irányába mutat, amit ő az uniós alapszerződések értelmében nem fogadhat el.
Az EP nem jogosult újranyittatni a vitát a keretköltségvetésről, de az egész csomagról szavaznia kell majd igennel vagy nemmel.
Hannes Swoboda, az EP második legnagyobb létszámú frakciójának, a szocialistáknak a vezetője úgy nyilatkozott, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint "elképzelhetetlen" az EP jóváhagyása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


