BÉT
További emelkedést várnak az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén
További emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.
2013.02.06 09:26MTINémet Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese elmondta: jó a hangulat a nemzetközi piacokon, a hazai kereskedést is ez befolyásolhatja, így kedd után szerdán is erősödésre számít a tőzsdén. Jelentősebb piacmozgató erő a csütörtökön vagy pénteken esedékes devizakötvény-kibocsátás lehet, a befektetők ezt várják - tette hozzá.
Már nyitásban is megmutatkozhat a jó hangulat Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint. Elmondta: optimista kereskedésre számít. A hétfői pesszimizmus után kedden napi maximumán zárt a BUX, a pozitív nemzetközi hangulat mellett ennek alapján is indokoltnak látja a további emelkedést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,65 pontos, 0,91 százalékos emelkedéssel, 19 264,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt. A Mol 135 forinttal, 0,74 százalékkal 18 485 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 46 forinttal, 1,02 százalékkal 4567 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 409 forintot ért, forgalma 246,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 770 forinttal, 2,10 százalékkal 37 490 forintra emelkedett, a részvények forgalma 998,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 55,0 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 070 forintra nőtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


