Tőzsde
Erős nyitás várható Európában
Emelkedő indexekre lehet számítani hétfőn a főbb európai tőzsdék nyitásakor a javuló globális gazdasági kilátásoknak és az erősödő befektetői bizalomnak köszönhetően.
2013.02.04 08:23MTIAz európai kereskedés kezdete előtt mintegy másfél órával a határidős index jegyzések alapján piaci szakértők a londoni FTSE-100 indextől 6-8 pont, 0,1 százalék, a frankfurti Xetra DAX indextől 0-3 pont, 0,04 százalék, a párizsi CAC-40 indextől pedig 3 pont, 0,1 százalék emelkedést vártak.
Pénteken az indexek többnyire nyereséggel zártak: a londoni 1,12 százalékkal 6347,24 pontra, a frankfurti 0,74 százalékkal 7833,39 pontra, a párizsi 1,10 százalékkal 3773,53 pontra, míg az EU Stoxx 50 index 0,26 százalékkal 2710,08 pontra erősödött.
Pénteken a főbb amerikai tőzsdeindexek is egy százalék feletti nyereségekkel nyugtázták a kedvező makrogazdasági mutatókat. A DJIA-30 index New Yorkban 2007. október 12. óta első alkalommal lépte át a 14 ezer pontos határt. A S&P-500 index pedig nap közben 60 pontra megközelítette mindenkori legmagasabb értékét. Hétfőn pedig, az amerikai példát követve, Ázsiában is többségében emelkedtek a tőzsdeindexek - negatív értéket csak Szöul és Jakarta mutatott.
A tokiói Nikkei225 index négy egymást követő nyereséges nap után hétfőn 0,62 százalékos emelkedéssel 33 havi csúcsot ért el a globális gazdasági fellendülésbe vetett erősödő piaci bizalomnak köszönhetően. A szöuli index viszont a harmadik egymást követő napot zárta hétfőn veszteséggel a von erősödő árfolyama és a kiábrándító tőzsdei gyorsjelentések miatt. A Kospi index 0,2 százalékkal gyengült.
Hétfőn az európai tőzsdéken az árfolyamok alakulását az Eurostat decemberi euróövezeti termelői árindexe, valamint a spanyol munkanélküliség januári alakulása befolyásolhatja.
"Az év eleje óta a piacokat az euróövezet összeomlásának elkerülése, az amerikai gazdaság állapotának javulása és a rendelkezésre álló hatalmas jegybanki likviditás mozgatja" - mondta Richard Perry, a londoni Central Markets stratégiai elemzője. Marcus Bullus, az MB Capital kereskedési igazgatója viszont nagy esélyét látja annak, hogy "a januári nyereségek egy része semmivé válhat", mivel már megérett a helyzet egy korrekcióra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06