Tőzsde
Csökkenéssel nyithat Nyugat-Európa
Enyhe eséssel kezdhetik a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek, miután a befektetőket óvatosságra inthetik az Apple vártnál gyengébb eredményei és kivárhatnak a Nokia eredményközlése előtt.
2013.01.24 08:42MTIAz Cantor Index elemzői szerint a FTSE 0,07 százalékos, a frankfurti DAX 0,13 százalékos, míg a párizsi CAC 0,14 százalékos mínuszban nyithat.
"Az erős kezdés után kissé elbizonytalanodott a piac" - értékelt Richard Hunter, a Hargreaves Lansdown elemzője, aki arra hozzátette: a piacok most pozitív mozgatóra várnak. Ezek között lehet egy kedvező fordulat a vállalati jelentések terén, több pozitív nyilatkozat az euróövezeti kilátásokkal kapcsolatosan, vagy előrelépés az amerikai adósságplafon kérdésében - tette hozzá.
A befektetőket az is elbizonytalaníthatja, hogy az iPhone okostelefonokat is gyártó Apple az elemzői várakozásoknál alacsonyabb negyedik negyedévi árbevételről számolt be, amelynek hatására 10 százalékkal esett a vállalat részvényárfolyama.
A legfontosabb európai vállalati bejelentés csütörtökön a Nokia negyedik negyedévi eredményközlése, amely közép-európai idő szerint délben lesz.
A csütörtöki kereskedés során a piacokat leginkább az európai beszerzési menedzser indexek mozgathatják. Közép-európai idő szerint fél tízkor a német előzetes adat, míg tízkor az euróövezeti érték lesz a legfontosabb adatközlés.
Szerdán a FTSE 0,30 százalékos erősödéssel 6197,64 ponton zárt, a DAX-30 0,15 százalékkal 7707,54 pontra nőtt. Párizsban a CAC 0,40 százalékkal 3726,17 pontra gyengült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


