Humanitárius tevékenységét is
Demján úgy érzi, elismerik a lengyelek
Demján Sándor úgy érzi, hogy cégének, a TriGránitnak nemcsak gazdasági, hanem humanitárius tevékenységét is elismerték a lengyelek, amikor a Katowicei Kereskedelmi Kamara neki ítélte a Babér-díj platina fokozatát.
2013.01.19 12:59MTIA cég elnöke, aki szombat este veszi át a kitüntetést Katowicében, az MTI-nek elmondta: a TriGránit csoport Lengyelországban megvalósult befektetéseinek értéke meghaladja az egymilliárd eurót. Elsősorban úgynevezett barnamezős - vagyis leromlott állapotú vagy használaton kívüli területek - fejlesztésében vett részt a vállalat - tette hozzá az üzletember. Példaként említette Krakkó egyes területeit, egy katowicei bányát, illetve a poznani vasútállomás épületének egy részét.
Kiemelte: az ingatlanfejlesztések mellett a TriGránit több gyermekszervezetet is támogat az országban.
Demján Sándor szerint ez a díj a "történelmi lengyel-magyar, hagyományosan jó kapcsolatoknak is egy újabb szép példája".
Az üzletember kommunikációs irodája pénteken az MTI-vel azt közölte, a Katowicei Kereskedelmi Kamara a kitüntetést a hivatalos indoklás szerint a lengyel gazdaság fejlesztésében, a magyar-lengyel kapcsolatok előmozdításában, valamint a külföldi tőke beáramlásának előmozdításában játszott meghatározó szerepéért adományozta Demján Sándornak.
A közlemény szerint a díjjal a tudományos, kulturális, politikai és gazdasági életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket díjaznak.
A Babér-díj korábbi kitüntetettei között olyan ismert személyiségek vannak, mint Lech Walesa (1992), II. János Pál pápa (1996), Václav Havel (2004), Andrzej Wajda (2008) és José Manuel Barroso (2011) - írja közleményében a kommunikációs iroda.
Demján Sándor korábban, 2008-ban ugyancsak Lengyelországban, Krakkóban vette át a "Krakkó Filantróp" díjat, amelyet az U Siemachy gyermekszervezet pénzügyi támogatásáért adományoztak neki.
A 15 éves TriGranit Közép-Kelet-Európa legnagyobb ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalata, amely a régió hét országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. több mint 2,5 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket és további 4 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi az elkövetkező években.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


