A miniszter cikkére hivatkozás "csak kifogás"
Matolcsyék szerint Roubini miatt spekulálnak a forint ellen
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a spekulánsok forint elleni támadása miatt gyengül a múlt hét közepe óta a forint, nem pedig a nemzetgazdasági miniszter cikke miatt.
2013.01.14 12:48MTIA tárca hétfőn kiadott közleménye szerint "az elmúlt hét keddjén Nouriel Roubini, a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi elemzője, szokásos hírlevelének előfizetői részére a következő befektetői tanácsot küldte: +Amíg Magyarország kormánya alá nem írja az új IMF megállapodást, addig a forint shortolását javasoljuk.+".
Az NGM szerint az elemző ezzel a mondattal jelezte, hogy a befektetőknek a forint gyengülésére kell játszaniuk. A tárca közleménye szerint a csütörtökön megindult árfolyamesés alapján úgy tűnik, hogy a spekulánsok megfogadták Roubini tanácsát és a szerdai felkészülés után megkezdték a forint elleni támadást.
A forint euróárfolyama csütörtökön 293 forint fölé emelkedett az előző napi, jellemzően 290 forint alatti jegyzésekről, pénteken pedig már 297 forint fölött is kereskedtek az euróval, amire utoljára tavaly júniusban volt példa.
Devizapiaci kereskedők a forint csütörtök-pénteki gyengülését részben Matolcsy György csütörtöki cikkének tulajdonították, amelyben a nemzetgazdasági miniszter hibának nevezte azt az árfolyam-politikát, amely a forintot 2002 és 2010 között erősen tartotta.
Hétfőn délelőtt is gyenge volt a forint, kora reggel óta az euró jegyzése 295,82 és 298,42 forint között alakult, délben 297,53 forint volt az árfolyam.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


