Déli lakóközpont
Milliárdos városrehabilitáció Csepelen
Több mint 1,3 milliárd forintból valósulhat meg Csepel déli lakóközpontjának szociális városrehabilitációja.
2013.01.10 18:20MTIAz összeg felhasználásáról csütörtökön döntött a kerület képviselő-testülete. A XXI. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a beruházás várhatóan 100 százalékban uniós pályázati forrásból valósul meg. A városrehabilitáció a Vermes Miklós utca - Kossuth Lajos utca - Karácsony Sándor utca - II. Rákóczi Ferenc úttal határolt területet, valamint a Szent Imre teret érinti.
A városrészben 664 lakás van, a terület több mint kétharmada önkormányzati tulajdon. Az 1,3 milliárd forintos forrásból egyebek mellett panelrehabilitáció, a zöldfelületi infrastruktúra fejlesztése valósul meg, és új közösségi tér jön létre a 2008-ban megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola épületében. Emellett munkaerő-piaci beilleszkedést, iskolai felzárkóztatást elősegítő programok indulnak, játszóházat alakítanak ki és alternatív utcai mentorprogramba kezdenek.
A közlemény kitért arra is, hogy a kerületben csak későn, 2009 után indult meg a szociális rehabilitáció az Ady-lakóteleppel, jelenleg pedig megvalósítási szakaszban van a Csepel kapuja elnevezésű, hasonló tartalmú program. Mint összegezték, az elmúlt bő egy évben számos állami, fővárosi és uniós beruházás is történt, például a belső kerületekkel összekötő új kerékpárút és a csepeli gerincút, 54 kilométer hosszan új csatornaszakasz kiépítése és a Vas Gereben utcai szivattyútelep korszerűsítése.
Az önkormányzat ezenfelül háromszázmillió forintot nyert óvodafejlesztésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


