A fürdővárosok a legnépszerűbbek
Az idén év végén negyedével több időt töltenek utazással a magyarok
Tavalyhoz képest átlagosan 25 százalékkal több időt töltenek otthonuktól távol a magyarok az év utolsó hónapjában; a karácsonyi és szilveszteri időszakban egyértelműen a fürdővárosok a legnépszerűbbek, a TOP 10-es listát idén is Hajdúszoboszló vezeti a Szallas.hu évzáró statisztikái szerint.
2012.12.28 19:39MTIAz MTI-nek pénteken eljuttatott közlemény szerint egyre népszerűbbek a kisebb vendégházak és panziók a karácsonyi és szilveszteri időszakban, és jól megfigyelhető, hogy a klasszikus wellness pihenés mellett egyre markánsabb az igény a programturizmus iránt, vagyis folyamatosan nő az aktív kikapcsolódást kereső utazók száma.
Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője a közleményben kifejti: az egyes szállástípusoknál gyakorlatilag minden kategóriánál megfigyelhető, hogy 2011 decemberéhez képest nőtt a tartózkodási idő. "Azért is mehetünk több napra, mert egy éjszaka jellemzően 18-20 százalékkal kevesebbe kerül idén" - jegyezte meg.
Az év végén belföldön kikapcsolódni, pihenni vágyók szívesen látogatják a termálvízzel rendelkező településeket, a 10 legnépszerűbb üdülőhely több mint fele ebbe a kategóriába sorolható.
A közlemény szerint némi átrendeződés megfigyelhető az utóbbi egy évben: Hajdúszoboszló volt és maradt is az első helyen, Eger viszont a harmadikról a második helyre ugrott, miközben Budapest a második helyről eggyel hátrább, a harmadikra lépett.
Gyula az egy évvel ezelőtti nyolcadik helyről a negyedikre lépett, míg Hévíz a negyedikről csúszott az ötödik helyre. Zalakaros most a hatodik helyen áll, egy éve még ez a város volt az ötödik legnépszerűbb utazási célpont.
A Szallas.hu Magyarország piacvezető szálláskereső oldalaként havonta mintegy 1,5 millió látogatóval rendelkezik. A hírben szereplő adatok a 2011 és 2012 decemberére vonatkozó foglalási adatokon alapulnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


