Budapesti Értéktőzsde
BUX: 18 069,89 pont, +0,68 százalék
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 121,58 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 18 069,89 ponton zárt csütörtökön.
2012.12.27 17:15MTIA részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője kiemelte: nagyon alacsony volt a forgalom csütörtökön.
A részvénypiacot erőteljesebben befolyásoló hírek nem érkeztek, a Mol és a Telekom erősödése pluszba húzta a hazai kereskedést, de ilyen alacsony forgalomnál ebből nem lehet lényegi következtetést levonni - mondta. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint is a forint piacán volt szembetűnőbb mozgás, a BÉT forgalma alacsony maradt. A nagy részvények közül a nap nyertese a Mol lett, az olajcég papírjainak ára egész nap emelkedett.
Az OTP alig mozdult, a Richter viszont "elfáradt" a kereskedés végére, bár jól kezdte a napot - mondta a szakember. Varjú Péter szintén úgy látja: a Molnak segíthetett az olaj árának emelkedése az ünnepek alatt, de az alacsony forgalom miatt nem érdemes a csütörtöki mozgás okait keresni. A Mol 395 forinttal, 2,27 százalékkal 17 805 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 19 forinttal, 0,46 százalékkal 4130 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,82 százalékkal 365 forintra nőtt, forgalma 374,1 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 1,10 százalékkal 36 000 forintra esett, a részvények forgalma 339,3 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 152,9 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,52 százalékkal 17 250 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1016,28 ponton zárt csütörtökön, ez 3,01 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06