Éves szinten
Nőtt a munkanélküliség Horvátországban
Horvátországban novemberben havi és éves szinten is nőtt a munkanélküliség az ország statisztikai hivatalának adatai szerint.
2012.12.23 12:52MTINovember végén 347 047 munkanélkülit tartottak nyilván a 4,3 millió lakosú Horvátországban. A munkanélküliségi ráta 20,4 százalékra nőtt az októberi 19,6 százalékról, míg tavaly novemberben 17,9 százalék volt. A munkanélküliség valószínűleg tovább emelkedik decemberben.
A horvát munkaügyi hivatal pénteki állapot alapján azt közölte, hogy 355 309 munkanélkülit tart nyilván. Horvátország már a negyedik egymást követő évben van recesszióban. Hét közepén ismertetett adatok szerint a hazai össztermék (GDP) 1,9 százalékkal esett a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
A második negyedévben még 2,2 százalékos volt a tizenkét havi csökkenés, a minimális javulás elsősorban a jó idegenforgalmi szezonnak tudható be. Az első kilenc hónapban 1,8 százalék volt a gazdasági zsugorodás éves összevetésben.
Elemzői prognózisok szerint a GDP az idén akár 2 százalékkal is zsugorodhat, a hivatalos becslés 1,5 százalék körüli csökkenés. A horvát kormány jövőre már 1,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Ezt a legtöbb elemző, a horvát jegybank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is túlzónak tartja, valamennyien legjobb esetben 0,5 százalékos GDP-bővüléssel számolnak 2013-ra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


