Titkolják a várt utasforgalmi adatokat?
Budapesten drágább a metróépítés
Külföldön - Athén és Róma kivételével - szinte mindenhol olcsóbban építettek metrót, mint amennyibe a 4-es metró kerül majd - írja a Magyar Hírlap keddi számában.
2008.06.10 06:53Magyar HírlapA lap emlékeztet arra, hogy a budapesti 4-es metró megvalósíthatósági tanulmánya a nyomvonaltervvel 1994-ben készült, a beruházás, ha minden a tervek szerint halad, 2013-ban fejeződik be. A metróépítés költsége folyamatosan emelkedik, s habár a beruházás még az elején tart, már túllépte az ötszázmilliárd forintot.
A cikkben kiemelik Prágát, ahol a rendszerváltás óta tizennégy metróállomást épített, és mindehhez csak 2000-ben kapott először állami támogatást. Legutóbb például több mint 4,6 kilométerrel és három új megállóval bővült a prágai metró. A beruházás értéke 155 milliárd forint volt, azaz kevesebb, mint 34 milliárdból létesült a metróalagút minden kilométere.
A 4-es metrónak ma több mint ötvenmilliárdból épül meg ekkora szakasza; igaz, hogy a költségek tartalmazzák a felszíni rendezés költségét, illetve a folyómeder metszése is drágítja a beruházást. Madrid három év alatt 96 milliárd forintból megépítene egy, a budapesti 4-es metróhoz hasonló földalattit - idézi az Inforádiót a lap. Madrid tartomány kormánya az elmúlt négy évben kilencven kilométer új metrót és nyolcvan állomást épített a spanyol fővárosban.
A munkálatok során a város különböző pontjain 17 építkezés folyt, egyszerre tíz alagútfúró dolgozott. A vonalak fele mélyalagútban fut, a másik fele olcsóbb szerkezetű felszínközeli. A teljes projekt összesen 4,4 milliárd euróba, azaz 1086 milliárd forintba - a budapesti 4-es metró árának alig a kétszeresébe - került. A következő négy évben a spanyol fővárosban további 75 kilométer metró, elővárosi vasút és úgynevezett metróbusz épül.
A madridi hálózaton a menetjegy ára egy euró, azaz húsz forinttal olcsóbb, mint a BKV-vonaljegy - írja a Magyar Hírlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


