Az Új Széchenyi Terv keretében
Eddig 300 milliárd forintot kapott az egészségügy
Az Új Széchenyi Terv keretében eddig több mint 300 milliárd forint uniós és hazai támogatás jutott Magyarországon az egészségügyi intézményeknek.
2012.12.14 16:25MTIAz NFÜ-nek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár pénteken, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) rajzpályázatának eredményhirdetésén elmondta, hogy a fővárosban nyolc kórházfejlesztéshez 23,7 milliárd forintot ítélt meg a kormány, míg vidéken 93 kórházi projekt részesült 173,6 milliárd forint támogatásban.
A budapesti és a vidéki adatok jelentős különbségének magyarázata, hogy az uniós szabályoknak megfelelően EU-s támogatásban elsősorban az elmaradottabb régiók részesülhetnek, Budapest és Pest megye kevesebb forrásra jogosult. A helyettes államtitkár a budapesti Szent János Kórházban tartott ünnepélyes díjátadón azt is elmondta, hogy uniós forrásból sikerült növelni a kórház szakembereinek számát is, ennek eredményeként jelentősen javult a gyógyítás hatékonysága, továbbá az intézmény koraszülöttek speciális ellátását végző centrumának fejlesztése jelenleg is folyamatban van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


