New York és New Jersey szenvedett leginkább
Obama 60 milliárd dollárt kér a Sandy-sújtotta államok megsegítéséhez
Barack Obama valamivel több mint 60 milliárd dollár támogatásért folyamodik a kongresszushoz a Sandy hurrikán által legerősebben sújtott államok megsegítésére.
2012.12.08 08:22MTIA legnagyobb kárt elszenvedett New York és New Jersey államok kormányzói üdvözölték az elnök lépését. Amennyiben a szövetségi törvényhozás rábólint, a 60,3 milliárd dolláros összeg nemcsak a szupervihar által leginkább érintett területeken keletkezett károk rendezését fogja lehetővé tenni, hanem a zónák jobb védelmét is a Sandyhez hasonló jövőbeni viharokkal szemben - fogalmazott Andrew Cuomo és Chris Christie.
Korábbi becslések még jóval nagyobb támogatást láttak szükségesnek. Egy november 29-én - a szupervihar után egy hónappal - ismertetett számításban még az szerepelt, hogy a poszttrópusi ciklon által legerősebben sújtott három államnak, New York és New Jersey mellett Connecticutnak, összesen több mint 80 milliárd dollárra van szüksége a helyreállításhoz. Christie 36,9 milliárd, Cuomo 41,9 milliárd, Connecticut kormányzója pedig 3,2 milliárd dollárnyi szükséges szövetségi támogatásról beszélt.
A Sandy összesen 110 halálos áldozatot követelt, több százezer otthont és vállalkozást tett tönkre. A 60 milliárd dollárról szóló kérés "bonyolult" helyzetben született: a kongresszus ugyanis épp kemény tárgyalásokban van a Fehér Házzal a deficitcsökkentésről. Az Egyesült Államok államadóssága 16 292 milliárd dollár, vagyis a bruttó hazai össztermék (GDP) 108 százaléka. Az államháztartás ezer milliárd dollár feletti hiánnyal küzd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


