Juncker távozik
Spanyolország pénzhez jut
Bankjai feltőkésítéséhez mintegy 39,5 milliárd euróhoz juthat hozzá Spanyolország a jövő hét közepén.
2012.12.04 07:46MTIJean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke, egyúttal azt is bejelentette: év végén, 2013 elejével távozik az Eurogroup éléről. Juncker a múlt héten elhatározott és most hétfőn induló görög államadósság-visszavásárlási programhoz semmit sem kívánt hozzáfűzni, arra hivatkozva, hogy az csak a nap folyamán korábban vette kezdetét.
Annyit mondott, hogy a mentőcsomag következő részletének kifizetéséről december 13-án döntenek a jelenleg folyamatban lévő intézkedések lezárultával, azok eredményének ismeretében. Portugália a terveknek megfelelően hajtja végre gazdasági kiigazító programját - állapította meg az Eurogroup vezetője, aki egyúttal üdvözölte, hogy a portugál hatóságok arra készülnek, hogy visszatérjenek a piaci finanszírozáshoz.
Ha kitartanak a program végrehajtása mellett, akkor mindaddig számíthatnak a támogatásunkra, míg nem képesek az országot teljesen piaci forrásokból finanszírozni - fogalmazott Jean-Claude Juncker. A luxemburgi politikus bejelentette: Lisszabon januárban újabb 2,5 milliárd euróhoz juthat hozzá; 1,6 milliárdhoz az uniós mentőalapokból, 0,9 milliárdhoz pedig a Nemzetközi Valutaalaptól.
Juncker kérdésre válaszolva leszögezte: a tanácskozáson nem került szóba, hogy Portugália, vagy a szintén uniós segítségben részesített Írország Görögországhoz hasonló kamatkedvezményt, futamidő-hosszabbítást vagy fizetési haladékot kapjon. A politikus távozási szándékát is bejelentette. Mint elmondta, amikor mandátumát legutóbb meghosszabbították, jelezte, hogy 2012 végén távozni óhajt az Eurogroup éléről.
A tanácskozáson az 58 éves luxemburgi politikus - aki 1995 óta áll országa kormányának élén, és ezzel az unió legrégebben hivatalban lévő miniszterelnöke - arra kérte a pénzügyminisztereket, döntsenek arról, hogy ki legyen az utóda az Eurogroup élén. Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért valamint az euróért felelős tagja már nyilatkozata legelején leszögezte, hogy a görög adósság-visszavásárlási akcióról egy szót sem hajlandó mondani.
Ehelyett az uniós pénzügyminiszterek előtt lévő, úgynevezett kettes csomag fontosságát hangsúlyozta. Ez a csomag, amely az eurózónához tartozó tagállamok költségvetéseinek szorosabb összehangolását és szigorúbb ellenőrzését tenné lehetővé, Rehn szerint lényeges építőeleme a valódi és mély gazdasági és monetáris uniónak, valamint megmutatja, valóban elszántak-e a tagállamok és az Európai Parlament annak felépítésére - vélekedett Olli Rehn. "Nem lehet ennek az épületnek a falait felépíteni, amíg a szilárd betonalapokat nem tettük le, amit a kettes jogszabálycsomaggal tehetünk meg" - mondta.
Az új szabályrendszer felhatalmazza a bizottságot, hogy az eurózónán belül felszólítson egy tagállamot a büdzsé módosítására, ha úgy ítéli meg, hogy az adott ország nem teljesíti a stabilitási és növekedési paktumban vállalt, fenntarthatóan alacsony deficitre és államadósságra vonatkozóan vállalt kötelezettségeit - ismertette Olli Rehn, aminek szükségességét a biztos a zóna országainak gazdasági és pénzügyi egymásra utaltságával indokolta.
Ezért arra sürgette az uniós pénzügyminisztereket, hogy állapodjanak meg erről a csomagról, majd azt a jövő héten az Európai Parlament is fogadja el. Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) vezetője bejelentette, hogy Portugália a kiigazító program felülvizsgálatának végeztével hétfőn 0,8 milliárd euróhoz jutott hozzá az alapból, januárban pedig a legutóbbi sikeres felülvizsgálat után további 1,6 milliárdot kaphat az ESM-től.
Regling nem mulasztott el továbbá hangot adni értetlenségének és meglepettségének, amiért Franciaországot követően a Moody's hitelminősítő az ESM besorolását is lerontotta a legjobb adható Aaa-ról Aa1-re. Úgy tűnik a Moody's nem vette figyelembe megfelelően az ESM szilárd tőkehelyzetét és robusztus intézményi hátterét - vélekedett az intézmény német elnök-vezérigazgatója, aki szerint a legutóbbi kötvényaukción tapasztalható kereslet és hozam nem indokolta a hitelminősítő aggodalmát és döntését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06