36 közepes- és nagyvállalat versenyzett
Deloitte: a Magyar Telekom nyerte az idei Zöld Béka Díjat
A Magyar Telekom Nyrt. kapta 2012-ben a Deloitte Zrt.-nek a legjobb közép-európai fenntarthatósági jelentésért kiírt Zöld Béka Díját, amelyért a régió hét országából összesen 36 közepes- és nagyvállalat versenyzett.
2012.12.03 14:29MTIA Deloitte Zrt.-nek hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy a szakmai zsűri szerint a Magyar Telekom díjnyertes pályázata mellett második és harmadik helyen a Mol Nyrt., illetve a cseh New World Resources jelentése végzett.
Az idei elbírálás során a zsűri a hitelességre és az összehasonlíthatóságra fektette a legnagyobb hangsúlyt - mondta Reiniger Róbert, a Deloitte Zrt. üzletági igazgatója a közlemény szerint. Hozzátette: nagyobb eséllyel indultak ezért a külső fél által hitelesített jelentések, valamint azon pályázatok, amelyek a nem pénzügyi teljesítményüket összehasonlíthatóan, kontextusba helyezve mutatták be.
A Zöld Béka Díj több mint tíz évvel ezelőtti alapítása óta a vállalatok jelentési gyakorlatában számos lényeges változás ment végbe, ezekhez igazodva a jelentések értékelési szempontrendszere immár évek óta a régió legtöbb vállalata által irányadónak tekintett Global Reporting Initiative (GRI) jelentéstételi irányelven alapul. Az egy évtizeddel ezelőtt irányadó környezetvédelmi jelentések helyett ma már a legjobb fenntarthatósági jelentések között hirdet győztest a Deloitte - áll a társaság közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


