Könyvtár is helyet kap benne
Közösségi térré alakítják a régi iskolát Dunakilitin
Közösségi térré alakítják az egykori iskolát a szigetközi Dunakilitin: rekonstrukcióját követőn a megújult épületben kap helyet egyebek között a könyvtár és a falumúzeum.
2012.11.26 12:20MTISzokoli Sándor polgármester hétfőn elmondta az MTI-nek, hogy amióta az alsó tagozatot a felsővel egy helyre költöztették, a régi iskola nedves falú, rossz állapotú épülete üresen áll. Rendbetételére és felszerelésére 55 millió forintot nyertek az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér ( IKSZT) pályázaton, energetikai korszerűsítését pedig 12 millió forinttal tudják támogatni a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) révén.
Elkészülte után a 430 négyzetméter alapterületű közösségi tér ad otthont az 1900 lakosú Győr- Moson-Sopron megyei település civil szervezeteinek, a gyermekszínjátszóktól a nyugdíjas klubig valamennyi korosztály kisközösségeinek. A megszépült épületben mutatják majd be a falumúzeum helytörténeti gyűjteményét, és a könyvtár is ott lesz. Internetezésre és nagyobb létszámú rendezvények szervezésére ugyancsak lehetőség nyílik az intézményben, amelynek átadását jövő tavaszra tervezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


