2,3 tized milliárd forintból
Biomassza energiaközpont épült Mohácson
Biomassza energiaközpontot építtetett 2,3 milliárd forintból a falemezeket gyártó Kronospan-Mofa Hungary Kft., a létesítményt pénteken adták át az osztrák vállalat mohácsi telephelyén.
2012.11.23 17:30MTIA cég a mintegy 452 millió forint hazai és európai uniós támogatást élvező, nyolc hónapon át tartó beruházás révén olyan korszerű energiagazdálkodásra tért át, amely lehetővé teszi, hogy a működéséhez szükséges hőenergiát földgáz helyett nagyrészt a helyben keletkező melléktermékek hasznosításával állítsa elő.
A 30 megawatt teljesítményű energiaközpont gazdaságosabbá teszi a termelést, az eddigiek megtartása mellett 6 új munkahely létrehozásához járul hozzá, a környezetbarát technológia pedig elősegíti, hogy Magyarország teljesíthesse a kiotói egyezményben vállalt kötelezettségeit. A Kronospan-Mofa az évi 200-220 ezer köbméteres gyártó- és 120 ezer köbméteres lakkozókapacitású mohácsi falemezgyárban elsősorban exportra előállított és értékesített termékeivel tavaly 13,2 milliárd forint árbevételt és nulla körüli eredményt ért el, az idén 16 milliárd forint bevételt és pozitív eredményt remél.
A jelenleg mintegy 180 dolgozót foglalkoztató társaság elődje, a Mohácsi Farostlemezgyár az 1950-es években kezdte meg a termelést a Duna-parti városban. A világ legnagyobb falemezgyártó cégcsoportja, a Kronospan Holding 2004-ben 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a gyárat működtető Mofa Rt.-ben, majd két évvel később a fennmaradó részt is megvásárolta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


