Bankárkongresszus
Draghi: a piacok ismét kezdenek bízni az euróövezetben
Lassan visszatér az eurózóna jövőjébe vetett bizalom, a kormányok és az Európai Központi Bank (EKB) erőfeszítései nyomán enyhültek a piaci feszültségek - mondta Mario Draghi, az EKB elnöke pénteken egy frankfurti bankárkongresszuson.
2012.11.23 13:30MTIDraghi szerint a bizalom lassú megerősödése összefügg az EKB kötvényvásárlási programjának (OMT) meghirdetésével, amelynek keretében a bank szükség esetén korlátlanul vásárolja a válságországok állampapírjait.
"Szeretném biztosítani a pénzpiacokat, hogy készen állunk a cselekvésre ahogyan és amikor szükséges" - mondta az EKB elnöke. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az EKB nem veheti át a kormányok feladatát, a gazdasági reformokat folytatni kell.
Draghi ismét védelmébe vette azt a - különösen német bankárok részéről - bírált megoldást, hogy a közös európai bankfelügyelet az EKB keretében jöjjön létre.
"Az európai állam és kormányfők által választott megoldás, hogy a bankfelügyelet az EKB körül épüljön ki, a jelenlegi körülmények között az egyetlen gyakorlatias megoldás" - mondta Draghi. Rámutatott, hogy az eurózóna 17 központi bankja közül 14 már amúgy is ellát felügyeleti funkciót, így az EKB támaszkodhat a nemzeti keretekben felgyülemlett tapasztalatokra. "Decentralizált rendszert kell létrehozni frankfurti központtal" - tette hozzá.
A bankelnök szerint a felügyeleti jognak az euróövezet összes bankjára ki kell terjednie, és lehetőséget kell biztosítani az övezeten kívüli uniós államok csatlakozására.
A közös felügyelet jogi kereteinek az év végéig testet kell ölteniük, aztán hozzá lehet látni a megvalósításhoz - mondta. Egyetértett azokkal, így Jens Weidmannal, a Bundesbank elnökével, akik szerint hiba lenne túl gyors menetrendet erőltetni.
"Gyorsan kell megcsinálnunk, de mindenek előtt jól kell megcsinálnunk" - mondta Draghi.
Az EKB és a közös bankfelügyelet összefonódását főként Jens Weidmann illette folyamatosan bírálatokkal. A legutóbb a hét elején egy pénzügyi konferencián kifejtette: az európai bankunió a gyakorlatban azzal a következménnyel járhat, hogy összeütköznek a bankfelügyelet és a monetáris politika érdekei.
"A bankuniónak a közös monetáris politikát kell támogatnia, de a gyakorlatban érdekkonfliktus lép fel a bankfelügyelet és a monetáris politika között. Ezért a két területet szigorúan szét kell választani" - mondta a Bundesbank elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06