Budapesti Értéktőzsde

Alacsony forgalomban gyengült a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 277,59 pontos, 1,54 százalékos csökkenéssel, 17 747,81 ponton zárt csütörtökön.

2012.11.22 18:20MTI

A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
   
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese elmondta: ismét levált a nemzetközi pályáról a hazai tőzsde. A szakember szerint még mindig a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bejelentett legújabb költségvetési kiigazításokat, illetve az IMF/EU-megállapodást hiányát árazza a piac, ennek hatásait "emészti" mikro- és makrogazdasági szinten.
   
Német Sándor hozzátette, pánikszerű eladás azonban nincs, a forgalom alacsony volt csütörtökön. A negatív folyamat csak a hazai részvénypiacot érintette, a forint jól teljesített.
   
A Mol 375 forinttal, 2,14 százalékkal 17 125 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,90 százalékkal 3870 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 395 forintra csökkent, forgalma 295,7 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 930 forinttal, 2,46 százalékkal 36 950 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
   
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 40,0 millió forintos forgalom mellett 135 forinttal, 0,79 százalékkal 17 050 forintra gyengült.
   
A BUMIX 1042,27 ponton zárt csütörtökön, ez 1,96 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.