Állami kezességgel
A fészekrakó hitelek állománya 73,5 milliárd forint volt
Az állami kezességgel biztosított, úgynevezett fészekrakó hitelek állománya 73,5 milliárd forint volt 2012 második negyedévében, a szerződések száma meghaladta a 24 ezret; a kezességbeváltás az idén eddig 2,5 milliárd forintot tett ki.
2012.11.22 13:10MTIAz Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum szerint a kezességbeváltás a gazdasági válság miatt 2010-ben megemelkedett, a kifizetett összeg abban az évben megközelítette az 5,7 milliárd forintot, a teljesített kérelmek száma pedig 2308 volt. 2011-ben a kifizetett összeg 2,6 milliárd forintra, a kérelmek száma 1069-re csökkent, míg 2012. november 9-éig közel 2,5 milliárd forintot fizettek ki 800 kérelmezőnek.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, egy képviselői írásbeli kérdésre adott válaszában emlékeztet, hogy a fiatalok lakáshoz jutását segítő fészekrakó hitel feltételei 2009-ben változtak: 10-ről 30 százalékra emelkedett a minimálisan szükséges önerő mértéke, amihez más lakástámogatási formák is felhasználhatók. A hitelt 35 évnél fiatalabb házaspárok, élettársak és gyermeküket egyedül nevelő személyek igényelhetik, akik nem rendelkeznek lakással.
Az állami kezességvállalás feltétele, hogy a hitelből finanszírozott ingatlan ára, illetve építési költsége nem haladhatja meg budapesti és megyei jogú városban használt lakás vásárlása esetén a 12 millió forintot, új lakás vásárlása vagy építése esetén – telek nélkül – a 15 millió forintot, más településeken használt lakás vásárlása esetén a 8 millió forintot, új lakás esetén – telek nélkül – a 12 millió forintot.
A fészekrakó hitelnél az állami készfizető kezesség a hitelcél szerinti ingatlanra bejegyzett jelzálogjoggal nem biztosítható, az ingatlan hitelbiztosítéki értékének 60 százalékát meghaladó hitelrészre vonatkozik, de nem haladhatja meg az ingatlan hitelbiztosítéki értékének 100 százalékát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


