1,5 millió hordóval
A várt növekedés helyett csökkent az amerikai olajtartalék
Csökkent az amerikai olajtartalék a múlt héten a szakértők által várt növekedés helyett.
2012.11.21 17:28MTIAz amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) szerdán azt közölte, hogy az olajtartalék 1,5 millió hordóval csökkent a november 17-éig tartó héten az egy héttel korábbihoz képest, míg az elemzők 0,8 millió hordó emelkedést vártak.
A benzintartalék ugyancsak 1,5 millió hordóval csökkent. Szakértők 1 millió hordónyi növekedésre számítottak.
A feldolgozott olajtermékek készletállománya 2,7 millió hordóval esett, szakértők 0,8 millió hordónyi csökkenést vártak.
Közvetlenül az adat ismertetése után érdemben nem változott az olajár, de ezt megelőzően az Európában irányadónak számító északi-tengeri Brent olajfajta már több mint egy dollárral drágult a Tel-Avivban végrehajtott buszrobbantás miatt.
Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) szerdán azt közölte, hogy az olajtartalék 1,5 millió hordóval csökkent a november 17-éig tartó héten az egy héttel korábbihoz képest, míg az elemzők 0,8 millió hordó emelkedést vártak.
A benzintartalék ugyancsak 1,5 millió hordóval csökkent. Szakértők 1 millió hordónyi növekedésre számítottak.
A feldolgozott olajtermékek készletállománya 2,7 millió hordóval esett, szakértők 0,8 millió hordónyi csökkenést vártak.
Közvetlenül az adat ismertetése után érdemben nem változott az olajár, de ezt megelőzően az Európában irányadónak számító északi-tengeri Brent olajfajta már több mint egy dollárral drágult a Tel-Avivban végrehajtott buszrobbantás miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


