A kormány vasárnap egész nap ülésezett
Csőd szélén a skandináv légitársaság
A skandináv légitársaság (SAS) a csőd szélén áll.
2012.11.11 17:24MTI A svéd kormány vasárnap egész nap ülésezett, feltehetően a légitársaság ügyét vizsgálta a rádió tudomása szerint.
Hétfőre várható a SAS eredménybeszámolója a harmadik negyedévről.
A jelentés korábban volt esedékes, de elhalasztották, mert a társaság tárgyal rulírozó hitelkeretének megújításáról és növeléséről, és ennek fedezetéül költségszerkezetének javítását és egyes vagyonelemeinek eladását ígéri. A cégnél remélik, hogy a negyedéves beszámolóval egyidejűleg a tárgyalások eredményét is közölhetik. A rulírozó hitelből az adós a hitelkeret futamideje alatt a hitelkeret felső határáig annyiszor vehet föl pénzt, ahányszor az addigi tartozását törleszti.
Nemrég a SAS 4,5 milliárd svéd korona hitelt kapott bankoktól, ám valószínű, hogy újabb hitelre lesz szüksége. Csakhogy a bankok a SAS-ban részes északi országok - Svédország, Norvégia és Dánia - kormányának szavatossága nélkül több pénzt nem adnak - írta az Expressen című lap Stockholmban.
A SAS több évtizede küzd anyagi nehézségekkel. A cég vezetése ősszel már jelezte, hogy a talpon maradáshoz 3 milliárd koronányi takarékosságra lesz szükség, ami újabb elbocsátásokhoz vezethet.
A svéd államnak 20 százalékos része van a légitársaságban.
Szakértők szerint a SAS problémái 1980-as években kezdődtek, amikor a társaságot piacképessé kezdték alakítani, ám az a tévhit terjedt el, hogy a SAS márkaneve önmagában garancia a piaci sikerre. Valójában a SAS lemaradt, mert a kontinensközi utak helyett Európára összpontosított, ott azonban az olcsó, fapados légitársaságok győztek
A svéd Unionen szakszervezet elnöke a Dagens Industri gazdasági napilapnak azonban azt mondta, kétli, hogy a kormány most egy esetleges csődbejelentésre készülne fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


