Bővülés vagy kizárás?
Ingatlanárverés kizárólag interneten a bírósági végrehajtói kamaránál
Elektronikus eljárásokkal bővítette szolgáltatási rendszerét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, ennek eredményeként már kizárólag elektronikus úton lehet licitálni az ingatlanárveréseken.
2012.11.03 16:44MTIAz elmúlt években vegyes rendszerűek voltak az árverések, a hagyományos személyes ajánlattétel mellett interneten is lehetett licitálni az ingatlanokra.
Szeptember elejétől azonban már csak elektronikus úton lehet ingatlanra ajánlatot tenni. Ehhez a végrehajtónál kell regisztrálnia magát annak, aki licitálni szeretne. A regisztráció díja a korábbihoz hasonlóan hatezer forint, befizetése után felhasználónevet és jelszót kap a licitálni kívánó. Az elektronikus ingatlanárveréseken a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapjának segítségével lehet részt venni.
Egy másik fontos változás az elektronikus kézbesítési rendszer bevezetése. Ezután minden, végrehajtást kérő ügyfél kezdeményezheti az elektronikus ügymenetet. A végrehajtást kérőnek csatlakoznia kell a rendszerhez, ezután e-mailben kap értesítést a küldemény postafiókjába történő elhelyezéséről. A levél akkor is kézbesítettnek számít, ha a küldemény elhelyezésétől számított ötödik munkanapon belül nem töltik le az e-mailt.
Az új elektronikus eljárások bevezetésével jelentős anyagi erőforrások és idő takarítható meg, hiszen évente mintegy 6-8 millió papíralapú kézbesítés történik - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


