Anyagi forrás még nincs
35 templom felújítását tervezik az Ormánságban
Harmincöt templom felújítását tervezik a dél-baranyai Ormánságban, a több helyen már halaszthatatlan munkálatokhoz szükséges 800 millió forint forrását még ebben a hónapban szeretné megtalálni a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.
2012.10.11 13:49MTITiffán Zsolt a tervezett beruházásokról csütörtökön, Pécsen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: tart a szakértői munka, és tárgyalások folynak arról, hogy milyen keretekből lehetne támogatást szerezni a rekonstrukciókhoz. Megjegyezte, mivel Orbán Viktor kormányfő személyesen is elkötelezett az ország egyik legszegényebb térségének tartott Ormánság fejlesztése iránt, jó esély van rá, hogy a szükséges összeg rendelkezésre áll majd, és a munka már jövő tavasszal megkezdődhet.
Úgy vélte: a templomfelújítások szervesen kapcsolódhatnak az Ormánság fellendítését célzó Ős-Dráva programhoz, mindez a megyei, valamint a községi önkormányzatok, a helyi vállalkozók és a lakosság összefogásával valósulhatna meg, segítve a munkahelyteremtést, a társadalmi, kulturális felzárkóztatást. Rabb Péter építőmérnök arról szólt, hogy a kezdeményezés keretében az elmúlt hónapban negyven ormánsági templom állapotát mérték fel.
Az épületek felénél azt tapasztalták, hogy a tetőbeázások, a falak vizesedése és egyebek mellett kopogóbogarak által okozott pusztítás miatt a megmentésük így is a huszonnegyedik órában kezdődne. Rámutatott: öt-hat templom rekonstrukció nélkül akár össze is dőlhet a következő években.
Zentai Tünde néprajzprofesszor azt hangsúlyozta, hogy Baranya templomai olyan kincsek, társadalmi, szellemi, művészeti értékek, hogy a megmentésüknek kiemelt feladatnak kell lennie. Rámutatott, hogy a Dráva-menti festett belsejű, úgynevezett hímes, kazettás templomok különös jelentőséggel bírnak. Ezek közül példaként a közelmúltban részlegesen felújított kórósit és a drávaiványit említette. Jelezte: utóbbihoz hasonló nincs Európában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


