A TVK-t is érinti
Hétszáz embert tervez elbocsátani a Mol
Hétszáz dolgozóját tervezi elbocsátani csoportos létszámleépítés keretében a Mol Nyrt.
2012.09.28 19:26MTISzollár Domokos elmondta, hogy a vállalat vezetése kedden értesítette az érdekképviseleteket a tervezett leépítésről.
A leépítés a Mol Nyrt.-t, valamint a csoporthoz tartozó TVK-t is érinti. A cég a magyarországi finomítás, a termelés, a logisztika, a nagy- és kiskereskedelem területén egyaránt tervez elbocsátásokat. Fele-fele arányban fizikai és szellemi foglalkozásúakat küld el a vállalat - tájékoztatott a kommunikációs igazgató.
Szollár Domokos közölte, hogy a szakszervezetekkel a jövő héten kezdődik a konzultáció, ennek lezárulta után hozza meg döntését a vállalat, várhatóan október közepén-végén.
Elmondta azt is, hogy a Mol Magyarországon több mint 10 ezer embert foglalkoztat. A finomítás és kereskedelem üzletágban több mint négyezren dolgoznak, ezen a területen 12 százalékos leépítést helyezett kilátásba a vállalat.
Kapcsolódó írások:
- A Mol működési cash-flowból finanszírozza a hároméves magyarországi beruházási programját
- A Mol több mint 300 milliárd forintot fektet be Magyarországon a következő 3 évben
- Az ománi kormánnyal szerződött a Mol
- Cseh benzinkutakba ruházott a Mol
- Tranzakciós adó a jegybankra - az NGM továbbra is számol vele
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


