Tőzsdezárás
Tokió - Nikkei225: -0,9 százalék
A tokiói értéktőzsde irányadó mutatója közel egy százalékos csökkenéssel zárt pénteken a csütörtöki fél százalék körüli emelkedést követően.
2012.09.28 09:05MTIA tokiói értéktőzsde Nikkei225 indexe 0,9 százalék gyengüléssel 8.870,16 ponton zárta a hét, és a negyedév utolsó kereskedési napját. A mutató kétheti mélyponton fejezte be a napot, a negyedévben 1,5 százalékkal gyengült, s a második egymást követő negyedévet fejezte be mínuszban.
A pénteki veszteséget elsősorban a japán cégek gyengülő bevételi adatai okozták.
A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 1,1 százalékkal, 737,42 pontra csökkent pénteken.
Pénteken a szöuli Kospi index 0,4 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést. A térségben még nyitva tartó sanghaji börze 0,92 százalékos pluszban állt a tokiói tőzsdezáráskor.
Pénteken 8 órakor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 45 cent emelkedéssel 92,30 dolláron állt.
Elemzők arra számítanak, hogy a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók 0,5-0,7 százalékos növekedéssel kezdhetik a hét utolsó kereskedési napját.
A New York-i értéktőzsdék irányadó mutatói az elektronikus kereskedésben 0,1 százalékkal emelkedtek a tokiói tőzsdezáráskor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


