A drágulás a gázfogyasztók körülbelül ötödét érint
Januárban jöhet az új gáztarifa
Január 1-jétől jöhet az új gáztarifarendszer az egyetemes szolgáltatásban. A rendelettervezet elkészült, és a szolgáltatók már megismerhették.
2012.09.28 08:00HavariaPressA tervezetből kiderül, hogy az évente 3000 köbméternél több fűtőanyagot fogyasztók számára külön díjsávot alakítanának ki. Eltérően azonban a jelenlegi két tarifatömbtől, ez nem azt jelenti majd, hogy csupán a 3000 köbméter feletti részért kell más árat fizetni, hanem a teljes felhasználásra az új díj lesz érvényes.
A nagyfogyasztók számára létrehozandó sáv a Magyar Energia Hivatal korábbi nyilatkozatai alapján áremelést is jelent majd ennek a rétegnek, ám a mérték egyelőre nem ismert. Mint ahogy az sem, hogy eközben változik-e majd a már meglévő két tömb tarifája. Szakértői becslések szerint ha 10 százalékkal emelkedne a gáz ára a legújabb kategória számára, akkor az az évente 3000 köbméter felett fogyasztóknak közel 35 ezer forint többletköltséget okozna 12 hónapra vetítve - írja a Magyar Nemzet.
A lap kitér rá, hogy a drágulás a hatósági áras egyetemes szolgáltatásban részt vevő gázfogyasztók körülbelül ötödét érinti. Ebbe beletartoznak majd a nagyobb családi házak a felhasználásuk alapján, illetve a rendelettervezet szerint azok a társasházak is, amelyek közös mérőórával rendelkeznek. Összehasonlításul: az átlagfogyasztás a szolgáltatók adatai szerint az ország területén 1000 és 1500 köbméter között alakul.
Az előzetes dokumentum azt is rögzíti, hogy az óránként 20 köbméteres kapacitású mérőórával rendelkező fogyasztók ugyancsak az új tarifasávba kerülnek majd. Ez az egyetemes szolgáltatásban részt vevő kisvállalkozásokat érinti leginkább, hiszen egy ilyen teljesítményű gázóra mellett akár egy étterem is üzemeltethető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06