A BÉT-en
1.430 részvényt vásároltak a Rába tisztségviselői
A Rába vezető állású tisztségviselői összesen 1.430 részvényt vásároltak a BÉT-en, így a tulajdonokban lévő összes részvény 8.839 darabra nőtt.
2012.09.26 19:58MTIA Rába közleménye szerint a vezető állású tisztségviselők 825-830 forint közötti árfolyamon vásároltak Rába törzsrészvényt. (A Rába 0,6 százalékos csökkenés után 832 forinton zárt szerdán.) A közlemény szerint Pintér István elnök-vezérigazgató 440 részvényt, Balog Béla vezérigazgató-helyettes, Szabó Béla vagyongazdálkodási igazgató, Vissi Ferenc humán erőforrás igazgató, Kocsis Sándor, a Rába Futómű Kft. operációs igazgatója, Urbányi László, a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. ügyvezetője egyaránt 220-220 részvényt, míg Steszli Ádám kontrolling igazgató, Farkas Ákos, a Rába Futómű Kft. kereskedelmi igazgatója és Torma János, a Rába Jármű Kft. ügyvezetője egyaránt 110-110 részvényt vásárolt.
Szeptember 12-én tette közzé a BÉT honlapján, hogy a kedvező stratégiai kilátások, a cég piaci és pénzügyi pozícióinak további erősödése, valamint a Rába részvény jelenlegi árszintje miatt döntöttek a Rába vezetői a saját cégük részvényeinek vásárlása mellett. A cég azt írta: a menedzsment megítélése szerint a részvények árfolyama már a közeljövőben elindulhat a cég valós helyzetét jobban tükröző szintek felé, meghaladva az 1.000 forintos névértéket. Másnap a részvények árfolyama meredek emelkedésbe kezdett, 14,95 százalékkal 769 forintra nőtt, és azóta tovább emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


