Bár az álláskeresők száma csökkent
Több százzal nőtt a pályakezdő álláskeresők száma Tolnában
Bár az álláskeresők száma csökkent Tolna megyében augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, a pályakezdő álláskeresők száma több mint háromszázzal nőtt.
2012.09.21 16:23MTIA Tolna Megyei Kormányhivatal munkaügyi központjának adatai szerint 2012 augusztusában összesen 13.357 álláskeresőt tartottak nyilván Tolna megyében, 0,3 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. Szűcsné Füredi Szilvia igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint augusztusban 2013 pályakezdő álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, 302-vel több az előző évinél. A megye álláskeresői számának augusztus havi emelkedését részben a pályakezdők megjelenése okozta; az utolsó nyári hónapban 317 pályakezdőt regisztráltak.
Ez 6,7 százalékkal haladja meg a 2011 hasonló időszakában nyilvántartásba kerültek számát. Az új belépők 70,7 százaléka középfokú végzettségű volt. A munkaügyi szervezet szerint a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek van legkevesebb esélyük elhelyezkedni; számuk és arányuk is emelkedett: ez év augusztusában 543-an voltak, 22,9 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, arányuk pedig 25,8-ról 27 százalékra nőtt a pályakezdők körében.
A pályakezdők közel 36,8 százaléka érettségizett, számuk ugyan 8 százalékkal, 742-re emelkedett, arányuk azonban mintegy három százalékponttal mérséklődött a pályakezdők között. A szakmunkás végzettségű fiatalok száma egy év alatt 34,6 százalékkal 564-re nőtt, arányuk 2012 augusztusában 28 százalék volt, az egy évvel korábbi 24,5 százalékkal szemben. A diplomás fiatalok 164-es létszáma mindössze eggyel haladja meg a tavaly azonos időszakit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06